ím

From Old Norse ím.

• IPA^(key): /ʊiːm/
• Rhymes: -ʊiːm

ím n (genitive singular íms, plural ím)

1. soot

• eimur
• eimyrja

Probably from the original i variant of e (“this”, demonstrative pronoun) +‎ -m (pronoun-forming suffix for emphasis). First attested after 1416.^[1]

• IPA^(key): [ˈiːm]

• Audio:

  (file)

• Rhymes: -iːm

ím

1. (poetic) behold! see! lo!
   • 1903, Endre Ady, Még egyszer… (Once Again…), poem, lines 1–6 [1]

     Még egyszer meghajolni késztet
     A lelkem régi, színes álma,
     Még egyszer, ím, tárva elétek,
     Ami az enyém, ami drága:
     Piacra vont az ifju évek
     Álmodni vágyó ifjusága ...

     (please add an English translation of this quotation)

• ím in Géza Bárczi, László Országh, et al., editors, A magyar nyelv értelmező szótára [The Explanatory Dictionary of the Hungarian Language] (ÉrtSz.), Budapest: Akadémiai Kiadó, 1959–1962. Fifth ed., 1992: →ISBN.

Has an ablaut relationship with eimr. Thus presumedly from Proto-Germanic *īmą, from a marginal Proto-Indo-European root *h₁ey- (“~ to burn, smoke”), but there are no secure cognates outside of North Germanic, so the origin is uncertain.

ím n (genitive íms, plural ím)

1. dust, ashes

• eimr
• eimyrja

• Faroese: ím
• Norwegian Nynorsk: im

• Zoëga, Geir T. (1910) “ím”, in A Concise Dictionary of Old Icelandic, Oxford: Clarendon Press, page 203; also available at the Internet Archive

ím

1. you, second person singular personal pronoun, nominative case

• Confederated Tribes of the Umatilla Indian Reservation, 2014-2020. Umatilla Language Online Dictionary